Sigmoid ZsaruCAR P40 CAMERA

 A Sigmoid ZsaruCAR P40 CAMERA® körözés alatt álló gépjárművek felderítésére alkalmas, igen kis méretű eszköz. Mindössze egy Android operációs rendszer alatt működő mobiltelefonból (Huawei P40 pro) áll, melyet tapadókoronggal lehet a szélvédőre rögzíteni. A kamera a beépített teleobjektívvel (5x zoom) együtt tökéletesen megfelel a gépjárműből történő felderítés követelményeinek. A telefonban minden szükséges kiegészítés megtalálható: beépített számítógépet, 3G modemet, GPS vevőt tartalmaz, valamint Bluetooth és WiFi hálózati kapcsolódási lehetőséget.
 Méreténél és egyszerű rögzíthetőségénél fogva a kamera olyan helyeken is jól használható, ahol fontos, hogy gyorsan át lehessen telepíteni egyik gépjárműből a másikba.
 Az eszköz működése teljesen automatikus; az előtte elhaladó gépjárművek rendszámát leolvassa és értékeli, körözött jármű esetén azonnal riaszt. Minden elhaladó jármű nyilvántartás szerinti színét és típusát szóban és írásban közli, így ellenőrizhetők az esetleges rendszámcserék is. Naponta akár 8-10 ezer gépjárművet is lehet ellenőrizni vele, így kifejezetten a nagyobb forgalmú utak melletti ellenőrzéshez ajánljuk.
 A telefonba épített 3G modem biztosítja a kapcsolatot a KEKKH Központi Gépjármű-nyilvántartóval, ahonnan a kérdéses rendszámhoz tartozó szűrt műszaki adatok (szín, gyártmány, típus, körözöttség, műszaki vizsga érvényességi ideje, forgalomban levőség, tulajdonos személy körözöttsége) érkeznek. Ezek az adatok a Nyilvántartásban folyamatosan frissülnek, így egy pár perccel korábban bejelentett lopott autót is meg lehet találni bárhol az országban.
 Az eszköz a magyar rendszámokon kívül tetszőleges külföldi, inverz, valamint kétsoros rendszámokat is felismer.
 Kiválasztható, hogy a közeledő vagy a távolodó járműveket ismerje-e fel, ezáltal elkerülhetők a forgalomban való gyors megfordulási kényszerből adódó veszélyhelyzetek.
 A napi körözési adatbázist automatikusan is tudja frissíteni a telefon, ha a 3G vagy WiFi hálózaton keresztül az internetre kapcsolódik.
 A telefon minden felismert rendszámot a hozzá tartozó képpel és adatokkal együtt a naplójában eltárol. Ezeket később ki lehet listázni, kereshetünk benne, többféle feltétel szerint szűrhetjük és többféle statisztikát is készíthetünk az adatokból. A naplót vagy annak tetszőleges részletét kinyomtathatjuk, vagy szöveges adatfájlként elmenthetjük. Mindezen lehetőségek óriási szerepet játszhatnak a bűncselekmények utólagos felderítésében.
 Az eszköz lehetőséget biztosít a billentyűzeten keresztüli rendszámbevitelre is, a kamerás leolvasással párhuzamosan. Erre akkor lehet szükség, ha olyan gépjárművet is látunk, ami a kamera látószögén kívülre esik, illetve a koszos, sérült, félig eltakart rendszámok leolvasását a szoftver eltéveszti.
 Az eszköz képes alvázszám(részlet) alapján is azonosítani a körözött járműveket. Így a rendszám nélküli autókat is azonosíthatjuk, amennyiben az alvázszám, vagy annak egy részlete látható (ablak-gravírozás, nyitott motorháztető).
 Az telefonba épített GPS vevő segítségével minden látott gépjármű helye is eltárolódik a naplóban, így utólagosan is könnyen megtalálható lesz, ha csak később rendelik el a körözését, vagy csak később lesz valamilyen szempont szerint „érdekes”. A GPS koordináták alapján továbbá az éppen ellopott, szintén GPS-szel ellátott járműveket lehet igen hatékonyan megtalálni.


A rendszámfelismerés működése
 
 A telefonba épített számítógépben történik a képek kiértékelése. A szoftver minden egyes képkockáról megállapítja, hogy található-e rajta valamilyen rendszám, és ha igen, akkor meghatározza az azon levő karaktereket. A rendszám tetszőleges helyen és helyzetben lehet a képen, a látszólagos torzulásokat jól kezeli a rendszer. Az egyetlen megkötés, hogy teljes egészében bele kell férnie a képbe, minden karakternek látszódnia kell rajta, tisztának és sérülésmentesnek kell lennie. Az szoftver a magyar és a külföldi rendszámokat egyaránt jól tudja azonosítani.
 A fényviszonyokra kevésbé érzékeny az eszköz, a túl sötét és a túl világos képeket egyaránt jól dolgozza fel, a megkötés most is csak annyi, hogy a teljes rendszámnak látszódnia kell.
 Az azonosítható gépjárművek maximális sebességét alapvetően a fényviszonyok határozzák meg. Napsütésben az autópályán haladó gépjárművek is ellenőrizhetők, így itt csak arra kell ügyelni, hogy legalább egy képkockán látszódjon a rendszám. Ez beállítható a kamera nagyításával (zoom), ill. az optikai tengely és az út szögének megfelelő kiválasztásával.
 Az eszköz használatát elsősorban nappali felhasználásra javasoljuk. Szürkületben, ill. mélygarázsokban való használathoz a kamera előtt történő mozgásokat minimalizálni kell.


KEKKH (BM) kapcsolat
 
 A telefonban levő 3G modem alkalmas arra, hogy on-line adatkapcsolatot hozzon létre saját maga és a KEKKH Központi Gépjármű-nyilvántartó között. Így minden bevitt rendszámhoz a központi adatbázisból veszi az eszköz a hozzá tartozó szűrt műszaki adatokat (szín, gyártmány, típus, körözöttség, műszaki vizsga érvényességi ideje, forgalomban levőség, tulajdonos személy körözöttsége), és az eredményt kiírja a képernyőre, ill. szóban elmondja. Körözött gépjármű esetén figyelemfelkeltő hanghatással riaszt (Beethoven Örömóda részlet). A Nyilvántartás adatai folyamatosan frissülnek, így egy pár perccel korábban bejelentett lopott autót is meg lehet találni bárhol az országban.
 Az on-line adatkapcsolat létrehozásához és használatához rendőri jelenlét szükséges. A rendőr a saját Siemens kódjával tud belépni a KEKKH nyilvántartásába.


Az adatok kiértékelése
 
 Lehetőség van arra is, hogy a körözött autók mellett saját, egyéni szempontjaink alapján is keressünk gépjárműveket. Erre akkor lehet szükség, ha egy gépjármű valamilyen okból gyanússá válik a számunkra, esetleg felhívják rá a figyelmünket, de (még) nem körözik.
 A korábban már azonosított járművek több szempont szerint is visszakereshetők, igény szerint a látott autók fényképével együtt. Ennek óriási haszna lehet az olyan esetekben, ahol egy esetleg később körözött gépjárművet még azt megelőzően láttunk, hogy elrendelték volna a körözését. Lehet, hogy éppen az elvitelét „örökítettük meg”, az esetleges elő- ill. utófutó gépjárművekkel együtt, melyek rendszáma a nyomozást nagymértékben elősegítheti. De egy később bekövetkező bűncselekmény esetén is támpontot jelenthetnek a nyomozásban. (Pl. egy rablás helyszínén adott időpontban tartózkodott egy egyébként nem körözött gépjármű.) Az eltárolt képek mérete nem jelentős, mindössze néhányszor tíz kilobájt, így akár több tízezer jármű fotóját is elmenthetjük. Kiegészítő memóriakártya használatával a tárolt képek mennyisége több százezerig növelhető.


GPS kiegészítés
 
 Kiegészítésként a telefonba épített GPS vevő használatával minden ellenőrzött gépjármű helyzete is rögzíthető, így a gyanús esetekhez később könnyen visszatalálhatunk. De könnyen megtalálhatjuk az olyan ellopott gépjárműveket is, amelyekbe szintén beépítettek GPS-es nyomkövetőt. Ismerve a lopott jármű koordinátáit, azokat a készülékbe beírva a térképprogram megmondja, hogy hol tartózkodik pontosan. És mivel a saját koordinátáink is ismertek, az odavezető utat is bejelöli a képernyőn, így csak követni kell az irányt, és megtaláljuk a lopott járművet. Az eddigi statisztikák alapján a műholdas helymeghatározó eszközzel felszerelt lopott autók megtalálási valószínűsége majdnem 100%-os, és az autókat 60%-ban elkövetővel együtt lehet megtalálni.

 
Specifikáció
 
 
  • okostelefon-méretű kivitel,
  • kiváló képminőség,
  • KEKKH (BM) kapcsolat,
  • GPS kiegészítés,
  • könnyű beszerelés,
  • egyszerre 4 rendszámot is felismer,
  • normál és inverz rendszámok felismerése,
  • magyar és külföldi rendszámok felismerése,
  • egy- és kétsoros rendszámok felismerése,
  • menetirány felismerése,
  • nagyon gyors és részletes keresés, szűrés,
  • napló nyomtatása, exportálása,
  • saját adatbázis importálása,
  • interneten keresztüli körözési adatbázis frissítés,
  • interneten keresztüli programfrissítés.
A rendszer összeállítása
 
 A teljes rendszer a következő részegységekből áll:
  • Huawei P40 pro okostelefon,
  • rendszámfelismerő szoftver (alapszoftver + KEKKH + GPS),
  • tapadókorongos állvány + telefon adapter,
  • autóstöltő.
A rendszer akár kompletten, akár részegységenként is megvásárolható. A minimális működéshez az első két tétel szükséges. A többi tétel egymástól függetlenül, később is hozzáépíthető a rendszerhez.

 
 
 
 
Amennyiben a Sigmoid ZsaruCAR P40 CAMERA® készülék felkeltette érdeklődését, esetleg kérdései merültek fel vele kapcsolatban, kérjük forduljon bizalommal kollégáinkhoz az alábbi elérhetőségek egyikén:
Cím:
Telefon/fax:
email
Sigmoid Kft. 1113 Budapest, Ulászló u. 39-41. II. lph.
36-1/365-6794
info@sigmoid.hu